Interjú a Step by Step Gp írónőjével.

by - hétfő, június 19, 2017

Sziasztok! Egyre jobban szeretek interjúkat készíteni, és egyre többen jelentkeztek ti is, hogy kipróbálnátok magatokat, aminek nagyon örülök. Ma is egy interjút hoztam nektek Nikivel. Niki blogját ITT találhatjátok.




1. Miért kezdtél el blogolni? Hogy jött az ötlet? 
-Nos, először mikor elkezdtem tevékenykedni, akkor egy fanpage-el kezdtem, és utána kezdett a blogolás elég népszerű lenni, és mivel nagyon szerettem írogatni (akkoriban leginkább fanfictionöket), úgy gondoltam segíthet ez is a fejlősében.Az óta pedig rengeteget gondolkoztam, hogy az oldallal kapcsolatban hogy lehetne egyedibbé, igazán az enyémmé tenné a tartalmakat, így jöttek utána a könyv ajánlók és egyéb cikkek.

2.Volt aki támogatott ebben téged?
-Mikor legelőször nyitottam portált, akkor két barátnőm már javában dolgozott a sajátjukon, és igazság szerint tőlük értesültem erről az egészről. Ők voltak azok, akik a kezdeti időkben nagyon sokat segítettek, mostanság pedig a párom az, aki mindig mondja, hogy szánjak rá időt, mert végül is ez a hobbim.


3.Mivel foglalkozik leginkább a blogod? 
-Mostanság már leginkább oldalkritikákkal, egyéb olyan témájú cikkekkel, amikről úgy gondolom, hogy beszélnem kell. Emellett természetesen vannak még mellette személyesebb hangvételű bejegyzéseim is.

4.Honnan szerzel ihletet egy bejegyzéshez? 
-Híradásokból. Ugyan ez még majd csak a későbbi bejegyzéseimre igaz, mivel cikkek terén most szeretnék újítani, és valódi problémákról beszélni. Illetve jellemzőbb, a képes bejegyzéseimre leginkább, hogy Pinteresten keresgélek képeket, és ha valami megragadja a fantáziámat, akkor biztos, hogy a hétvégi bejegyzésben hasonló dolgokra számíthatnak az olvasók. Meg természetesen személyes tapasztalásból. Eléggé érzékeny vagyok a körülöttem történő dolgokra, úgyhogy ha valami kellemetlenül érint, úgy gondolom, hogy igazságtalanság, akkor azt valószínűleg megemlítem majd valamelyik cikkem témájaként is.

5.Hogy írsz meg egy cikket? Több napon keresztül vagy egy nap be is fejezed, és már meg is osztod? 
-Általában nagyon rövid idő, mert ha cikket írok valamilyen témában, akkor az hirtelen felindulásból történik. Vagy velem történt valami olyan, amit MUSZÁJ rögtön kiírnom magamból, vagy pedig hallok/látok valamit, ami annyira megérint, hogy muszáj beszélnem róla. Persze rá lehetne fogni, hogy akkor meg elkapkodom, de ez már csak azért sem igaz, mert általában olyan témákról van szó, ami aktuális ugyan, de eléggé általános ahhoz, hogy már legyen róla előismeretem, vagy utánanéztem. Ilyen értelemben viszont vehetjük úgy, hogy akár hónapokon keresztül is agyalok egy-egy témán.

6. Szüleid mit szóltak, hogy blogolsz? 
-Az a helyzet, hogy nem tudnak róla. Jobban mondva, lehet hogy mégis, de nem hiszem. De ha tudnának róla, biztos vagyok benne, hogy semmi sem változnak, maximum megveregetnék a vállamat, hogy "Ügyes vagy, hogy végre találtál magadnak vállam értelmes elfoglaltságot!".

7. Melyik a kedvenc bejegyzésed? 
-Rengeteg kedvenc bejegyzésem van, de talán mind közül a legeslegközelebb azok állnak a szívemhez, amik saját emlékeket őriznek. Például a budapesti kalandunkról Pocokkal (párom), illetve hasonlók.

8. Kik a kedvenc bloggereid? Kiknek olvasod mindennap a blogját? 
-Leginkább olyan bloggereket követek, akiknek YouTube csatornája van, például For Her Szandrát, Kialakitó Enikőt és a többi. GPortálosok közül a kedvencem Tamás, a Tamásanév.GP szerkesztője, a többieket pedig nem sorolnám, hiszen senkit sem szeretnék megsérteni, hogy kihagyom véletlenül. Legyen elég annyi, hogy nagyon szeretem ezt a közösséget, és most, hogy már "személyesebb" a kapcsolatom a bloggerekkel a csoporton keresztül, sikerült még több fantasztikus blogot és bloggert megismernem, amiért nagyon hálás vagyok.

9. Elszeretnél érni valamit a blogolással? 
-Leginkább csak hobbiból csinálom, de nem tiok, hogy egyszer én is szeretnék hasonló nevű blogger lenni, mint mondjuk For Her Szandra, én is szeretnék egy olyan közösséget kialakitani az olvasói között, mint amilyen neki is van. Tehát, végül is van vele célom, de ehhez még rengeteg munka szükséges.

10. Mit üzensz az olvasóidnak? 
-Lássuk csak... Khm. Sziasztok, Mézik! Nagyon szeretlek Titeket, és hihetetlenül köszönöm azt a rengeteg támogatást amit az évek alatt kaptam tőletek. Hatalmas segitség amikor kommenteltek, elmondjátok ti is a véleményeteket, hiszen ezáltal tudok fejlődni én is. Nem csak az irást tekintve, hanem mikor valamely komolyabb témával kapcsolatban ellentétes véleményt fogalmazunk meg, és különféle érveket tudunk egymással ütköztetni. Egy blogger számára szerintem az a legeslegjobb érzés, mikor sikerül megfognia az olvasóit, ezért is köszönöm nektek, hogy visszatértek hozzám, hogy elolvassátok, amit irok, hogy látom, hogy érdekel titeket a téma, amivel foglalkozom. Köszönök nektek mindent!

Köszönöm az interjút! 

Ha te is szeretnéd kipróbálni magad, akkor jelezz nekem facebookon, vagy itt. Ha tetszett a cikk, akkor kövess be, hogy legközelebb elsők között értesülj az újabb bejegyzéseimről. 
Puszi:

You May Also Like

0 megjegyzés