Interjú Hannahval a Mindig van remény blog írónőjével.

by - kedd, szeptember 05, 2017

Sziasztok! A napokban felkeresett egyik bloggertársam, hogy készítenék-e vele interjút? Miért ne, hisz Ti is szeretitek olvasni, én meg szívesen készítek interjúkat! A blogot ITT találjátok.
coffee, flowers, and newspaper kép

1. Mesélj egy kicsit magadról, amit érdemes tudni rólad. 
-Idén tavasszal költöztem vissza Budapestre, az Egyesült Királyságból, ahol kicsivel több, mint két és fél évet töltöttem. Ezt követte egy nagyobb nyári szünet, majd sok próbálkozás után megtaláltam a megfelelő munkahelyet az egyik helyi Libri üzletben. Ami még lényeges lehet, hogy 23 éves vagyok és rettentően 'old school' felfogásúnak tartom magam.

2. Mióta van blogod? Hogy jött az ötlet? 
-A jelenlegi blogom már több, mint két éves, de az utóbbi egy évben kezdtem el ténylegesen foglalkozni vele. A legelső befejezett történetes blogom után sokáig próbálkoztam egy újabb sztori kitalálásával, de valahogy mindegyik kudarcba fulladt. Ezt követően jött az a bizonyos isteni szikra, aminek köszönhetően megalkottam ezt a mindenes oldalt.

3. Van különösebb oka, hogy ez lett a blogod neve? 
-Nem igazán, sőt tisztában is vagyok vele, hogy nagyon sok köze nincsen a blog lényegéhez. Inkább csak egy kis emlékeztető magamnak, hogy bármi rossz történik, nem szabad feladnom, hanem tovább kell küzdenem.

4.Milyen blogokat szoktál leginkább olvasni ? Kiket követsz? 
-Sajnos nem igazán van időm olvasni olvasni őket, de ha mégis akad pár percem a reggeli kávém mellett, akkor a csereként kirakottak között nézelődök. És ha ott egy bejegyzés cím felkelti az érdeklődésem akkor elolvasom. Huh, szerintem ezzel a fiókommal senkit nem.

5.Melyik bejegyzésedre vagy a legbüszkébb és miért? 
-Talán a "Roméo et Juliette" címűre vagyok a legbüszkébb. Nem csak azért mert a népszerű bejegyzéseknél a második helyezést érte el, hanem mert ez volt talán az egyik legösszeszedettebb ajánlóm.

6. Mit szeretnél elérni a blogolással? 
-Nincsenek túlzottan komoly terveim. Azért írok, mert így kiadhatom magamból az érzéseim egy részét, még ha csak egy kritika formájában is.Vagy talán azt, hogy leküzdjem a számomra legrosszabb tulajdonságom: a magamba zárkózást. Azzal, hogy bejegyzéseket írok egy kicsit megkönnyebbül a lelkem, ami miatt nem is foglalkozom azzal, hogy olvassák e vagy sem.

7. Mit szoktál a szabadidődben csinálni, a blogoláson kívül? 
-Időm nagy részében dolgozom, de ha épp szabadnapos vagyok akkor sorozatot nézek, vagy éppen csak zenét hallgatok.
8.Szerinted egy blogger, hogy lesz sikeres író? 
-Ha kellően türelmes és nem adja fel a legelső akadálynál. Megfelelően fogadja a kritikát, ha az rossz vagy éppen jó. Illetve ha sokat gyakorol és olvas.

9.Volt már korábban blogod? 
-Egy pár volt igen. De csak kettő van, amiről még szívesen is beszélek: mindkettő One Direction fanfiction volt, még abban az időben, amikor a blogolás még csak nagyon kezdetleges volt. Őket fejeztem be sikeresen, és meglepően sok feliratkozóval.

10. Mit üzensz az olvasóidnak? 
-Soha ne adjátok fel az álmaitokat, bármit is mondanak a többiek! Az a fontos, hogy te jól érezd magad, attól amit csinálsz. Illetve talán még annyit, hogy ne akarjátok, hogy az iskola oly hamar véget érjen, bármennyire is jól hangzik az, hogy nem kell többet tanulni.

Köszönöm az interjút! :) 

Ha te is szeretnéd, hogy készítsek veled egy interjút mindenképp jelezd nekem. Kövess be, hogy ne maradj le az újabb bejegyzéseimről. 

Puszi:


You May Also Like

0 megjegyzés